Hamarosan oviba mentek?

3 gyerekes anyukaként szeretnék neked segíteni tapasztalataim átadásával a zökkenő mentesebb átálláshoz.
-Az otthoni megszokott napirend után ismerős lesz számára az óvodai menetrend, és ha az esti lefekvés idejét sem ő határozza meg, nem lesz számára megerőltető a “korai” felkelés sem, ugyanis a csoportfoglalkozások kezdési idejére, 8-fél 9-re illik beérni már reggelizve. Ehhez már este 8 körül ágyban kell lenni a csemeténknek!
-A tőled való leválást könnyebben viseli, ha már eddig is rendszeresen távol volt tőled.
-Az állandóság, a biztonság érzése fontos számára, és akkor enged el könnyebben a dolgozódba, ha biztosan tudja, és megtapasztalta, hogyha megígérted neki, hogy alvás után egyből mész érte, akkor nem ő lesz az utolsó, akire már csak a dadus néni felügyel. Másrészt nagyon fontos az, hogy csempésszél be egy kis szeletet az eddig használt tárgyaiból, pl. ágynemű, alvóka, és az oviszsák! Tehát ezeket már jóval az ovikezdés előtt beszerezheted, hogy ismerős legyen számára.
– Ha eddig még nem tetted volna, az utolsó hetekben te is olyan közös tevékenységeket végezz vele otthon, amit az oviban rendszeresen fognak csinálni, pl. gyurmázás, rajzolás, stb.
-A késleltetés művészetét is szoktasd meg vele, hiszen egy csoportban is alkalmazkodniuk kell ahhoz, hogy nem csak az ő akaratuk , és nem azonnal fog teljesülni!Megkönnyíted az óvónénik dolgát, és a gyerkőcnek is könnyebb lesz.
-Az óvodában teremts jó kapcsolatot a gyermeked gondozóival, és szánj rá napi pár percet arra, hogy a napi eseményekről a gyerekeddel történtekről tudomást szerezhess.
-Nagyon fontos a kényelmes ruházat, és lehetőleg bőr talpú cipő. A ruházat kiválasztásának szempontjai: magas természetes alapanyagot tartalmazzon, és a hosszát lehessen növelni, valamint bírja az igénybevételt. A gyerekek nadrágja a térdrésznél a legsérülékenyebb, Ráadásul a nadrágot előbb növik ki, mint a felsőket. Ha az átlagnál vékonyabb is gyermekünk, ügyeljünk vásárlásnál a gumival szabályozható derekú magvásárlására.
Hétfőn adok egy pár tippet ahhoz, milyen oviszsák nagyon praktikus, hogyan tudod elkerülni azt az orrfacsaró bűzt, ami a tornazsákokból terjeng, és hogy tudod megelőzni azt, hogy folyton folyvást ne kelljen új gatyóról gondoskodni a kilyukadtak helyett, sőt , ha testvérekről van szó, hogy tudsz egy lányka nadrágból kisfiúsat, és fordítva csinálni pillanatok alatt?


Kérlek, ha tetszett, like-old a Facebook oldalamon ( Csipetkék) és oszd meg hasonszőrű Anyukákkal, hiszen így nekik is segíthetsz ezekkel az infókkal!

Jó nyaralást kívánok nektek!

Eszter 🙂