Már oviba jártok?

Előző bejegyzésemben egy pár tanácsot szerettem volna megosztani veletek azzal kapcsolatban, hogy miként tudjátok nehézség nélkül átvészelni az ovikezdés első  heteit, hónapjait.

Ebben a bejegyzésben szeretnék bemutatni néhány olyan terméket, amelyek a pénztárcád legjobb barátai lehetnek hosszútávon, esztétikusak és garanáltan bírják a megterhelést.

Miben, és hogyan segítenek nektek ezek a termékek?

Ovis zsákok:

Ovis zsákjaim egyediek, és bár nem a divatos rajzfilmfigurák találhatók rajtuk, hanem egy-egy kedves, mosolygós állatka, autó, unikornis, hercegnő, stb., biztosra veszem, hogy nem keveri majd össze a sorozatban gyártott tömegtermékekkel a Csipetkéd, amikor gyorsan ki-be teszi bele a holmiját.

A zsákban mindennek megvan a helye: az alsó- és felsőruházati darabok mellett, bőven van hely az alvós állatkának, kulacsnak, sőt a kinti ruháknak is.

Ovis zsákjaink már 4.200.- forinttól elérhetők.

Az ovis zsákokhoz tartozó, külön rendelhető tornazsákban külön hálós, cipzáros rekeszben tárolható a büdös tornacipő a tornaruhától, így az orrfacsaró bűzt már nem lesz velejárója a tornázásnak. Nagyobb tesóknak, iskolásoknak, és kamaszoknak is készülnek edzéshez is kedvelt designú, nagyobb méretű zsákok.

Tornazsákjaink 3.600.- forinttól rendelhetők.

Tapasztalni fogod, hogy Csipetkéd a nadrágjait fogja először elnyűni, hiszen a térdünk alakja térbeli, a nadrág térde viszont egy sík felületű lap. Beépített, illetve cserélhető térdvédőim kialakítása követi a térd alakját, ráadásul használatukkal egy fiús nadrágból is lehet lányka nadrágot varázsolni.

Sokszor előfordul, hogy hazafelé nem éppen összekoszolt ruhában szeretnénk beugrani vele valamilyen programra, akkor is szuper gyorssegélyt nyújt ez a megoldás. Ráadásul vízlepergető és szennytaszító felületű, és még egy vékony szivacs is van bennük, így még az elesés sem szakíthatja fel a nadrág anyagát, sem a térdecskét.

3D-s térdvédőink 990.- Ft / darab ártól elérhetők.

Remélem, Te is megtalálod a termékeim között azokat a holmikat, apróságokat, amelyek valódi könnyítést jelentenek a hétköznapokban.

Baráti üdvözlettel:

Eszter

Kedves Anyukák, Apukák, Nagymamák és Nagypapák!

A Csipetkék blogot nektek írjuk és szerkesztjük azzal a céllal, hogy tanácsot és támogatást adjunk a szülővé és nagyszülővé válás rögös útján.

Hálásan köszönjük, ha észrevételeitekkel és témajavaslataitokkal segítitek a munkánkat.

Üdvözlettel:

Drávainé Németh Eszter

Élményműhely

lelkes hölgy

Anya program

Egyedi termék

Lépj kapcsolatba velünk!

Élményműhely: Pécs, Hungária utca 47.

Telefonszám: +36 30 847 2768

Email: csipetkek@csipetkek.hu

Facebook:  Csipetkék – Pécs